Szürke rózsa • Negyedik

Kedves Olvasóim!

Elnézést szeretnék kérni Tőletek a kis csúszásért, de tegnap nem voltam itthon, 

ezért nem tudtam feltenni az új részt. A következőt megpróbálom 

időben hozni, de ez a hetem a szó szerint katasztrófa lesz. 

Köszönök minden kattintást és remélem tetszik a történetem. 

Tovább nem is húzom a szót, jó olvasást!

Ölel Titeket, 
Beby

• Negyedik ~ Rapunzel •

• Annie •

Végül a nap további része sem sikerült jobban, mint a délelőttöm. Madame Baker úgy viselkedett velem, mintha egy teljesen idegen személy lettem volna. Távolságtartó volt, hideg és közönyös. Egyszerűen nyoma veszett az eddig pátyolgató, nevetgélő és támogató asszonynak.

         Eddig sosem gondoltam rá úgy, mintha a Tanárnőm lenne, inkább egy pótmami szerepét töltötte be. Amellett, hogy tanított, mindig meghallgatta a bánatomat és tanácsot adott, még ha fiúügyről volt is szó. Mindent megbeszélhettem vele. Néha nem is haladtunk a tananyagban, csak csevegtük. Rólam, róla, a családjáról, az intézeten kívüli életéről.

         Madame Baker nagycsaládos anyuka volt, három gyerekével és férjével éltek a közeli faluban. Amikor róluk beszélt, mindig átváltozott. A boldogság áradt róla és megjelent az az aranyos nevetőránc a szeme sarkában. Ilyenkor kivirágzott, elmesélte az aktuális és a régi történeteit, a családi ünnepeket vagy csupán csak az egyszerű hétköznapokat, amely sosem volt egyszerű három lurkóval.

         Mindig szívesen hallgattam, hiszen ilyenkor én is bele tudtam képzelni magam egy nagy közösségbe, amit az igazi szeretet és a családszellem jár át. Nem úgy, mint a kastélyban. Persze itt is elfogadtuk a másikat, de mégsem úgy viszonyultunk egymáshoz, mintha vérrokonok lettünk volna.

         Óriási viták zengtek az ősrégi falak közt és ezek nem azok az aranyos, minden-meg-fog-oldódni konfliktusok voltak. Itt bármin képesek voltunk hajba kapni. Ha már csak egy utolsó muffin maradt a tálcán, nemhogy megkérdeztük volna ki kéri, inkább betömtük magunkba, ha utána a fülünkön jött is ki. Ha valaki nem zárta el a csapot, nemhogy megtettük volna helyette, inkább beköptük Margitnak. Ha elmulasztottuk a kötelező takarítást, két perccel később máris tudott róla az egész kastély.

         Bár sokszor próbáltam elfelejteni ezeket az apróságokat, néha előjöttek és igen is rosszul estek. Én nem voltam ilyen, nem tartoztam ezekhez a hiénákhoz. A legmerészebb dolog, amit meg mertem tenni a többiek ellen annyi volt, hogy mikor az egyik kisfiú el akart szökni, jelentettem Margit-nak. Nem azért, mert rosszat akartam a srácnak, csupán féltetettem az erdőben rejtőzködő szörnyektől, amik a fejemben ott voltak, ha a valóságban nem is. Utána sokáig kiközösítettek, de nem bántam meg, hogy akkor árulkodtam. Újra megtenném, főleg ha Bobby-ról lenne szó.

         Hisz ő még olyan kicsi és gyámoltalan. Nem tudná eldönteni, mi is jó neki valójában. Nekem is jól esett volna anno, ha valaki felkarol, tanácsot ad vagy csak szimplán meghallgat. De nem volt ilyen, ahogy most sincs. Bár Lara-val jóban vagyunk, de mégsem az az életed végéig tartó barátság a miénk. Nem beszélünk meg mindent, nem nevetgélünk a fiúkon és nem vagyunk egymáshoz nőve. Épp csak a kötelező programokon dumálunk, azaz étkezéseknél vagy kiránduláskor.

         - Szóval? Felolvasnád végre a kettes feladatot? - Madame Baker hangja hidegzuhanyként ért, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.

         Pedig a kettes tanteremben voltam. Előttem zsúfolásig írt táblával, ahogy ahhoz hasonlóan már a füzetemben is két oldal telt be a mai jegyzeteléssel, mégsem tudtam, mikor történt mindez. Olyan szinten merültem bele a gondolataimba, hogy nem is érzékeltem a külvilágot. Nem vettem észre, amint lapokat írtam tele vagy ahogy feladatokat oldottam meg.

         Úgy dolgoztam, mint egy robot, s ha jobban belegondolok, amióta az eszemet tudom, azóta ezt teszem. Követem az utasításokat, betartom a szabályokat és az elvárások szerint cselekszem. Sosem mondtam ellent Margit-nak, nemhogy Alex bácsinak. Madame Baker-nek álmomban sem szegültem volna ellen, de ő egy egészen más történet.

         Most azonban úgy éreztem, elég volt. Elég volt abból, hogy én vagyok a jó, a szabálykövető. Elég volt abból, hogy én segítek mindenkinek. Elég volt abból, hogy én végzem el a többiek helyett a rájuk osztott munkát és legfőképpen elég volt abból, hogy én csak hallgatok. Nem akarok többé a szerencsétlen Annie lenni, akit bármikor bármiért ugráltatni lehet vagy aki képes még az utolsó falat sütijét is odaadni.

         Sosem vétkeztem semmiért, most mégis egy könyv miatt ekkora bajba kerültem. És mi van azokkal, akik elmulasztják a feladataikat, akik árulkodnak, akik nem tanulnak, akik szemtelenek? Semmi. Nekik megbocsájtanak, egy fejsimogatáson kívül nem esik bántódásuk. Én pedig meg lettem fenyegetve és az egyetlen jó dolgot is elvette tőlem Alex bácsi. Mégpedig Madame Bakert.

         - Annie? – hangja újra ugyanúgy csengett, mint régen szokott, mikor közelebb lépett hozzám. Örültem, hogy talán nincs akkora baj, mint amekkorát gondoltam, de ekkor mintha egy szerepet játszana, újra felvette rideg álarcát. - Válaszolnál a kérdésemre? Mit írtál a kettes feladatba?

         - Elnézést tanárnő, elgondolkodtam. A B válasz a helyes.

         - Magyarázat?

         - A vese működési egysége a nefron, amely a Bowman-tokban szűri meg a fehérjementes vérplazmát, azaz a szűrletet. Így a többi három lehetőség kizárva - adtam meg gépiesen az indoklást.

         - Helyes, menjünk tovább. Hármas?

         - C válasz, hiszen a szinapszis lehet elektromos, kémiai, azon belül pedig gátló és serkentő is.

         - Helyes. Négyes?

         - Mégis mit tettem maga ellen? - néztem fel hirtelen a könyvből, hiszen már nem bírtam tovább a közönyös hangnemet és kifakadtam.

         - Nincs semmi bajom veled, de tudod jól, hogy hamarosan számot kell adnod a tudásodról Alex bácsinak. Nem szeretném, ha csak azért, mert Téged jobban érdekel az irodalom, a történelem és a jog, rosszul sikerülne a biológia teszted. Ezért gyakorlunk most. Remélem érthető voltam és most már mehetünk vissza a hormonokhoz. Melyik hormon felel az alábbiak közül a nőies jelleg kialakulásáért? A parathormon, B oxitocin, C...

         - Tudok olvasni, köszönöm. Egyébként a D. Nem fejezhetném be inkább a szobámban a többit?

         - Nem. Itt kell maradnod, amíg tart az órád. Szóval ötösre mi a válaszod?

         És ez így folytatódott tovább még hosszú óráknak tűnő percekig. Végül fél ötkor szabadultam el, hatalmas házi feladat mennyiséggel a kezemben. Mégsem bántam, hiszen amúgy sem lett volna kedvem bárkivel is cseverészni. Így legalább esélyem van azt mondani, hogy sok a tanulnivaló.

         A nap további részét valóban a könyvek felett görnyedve töltöttem. Miután végeztem a több oldalnyi leckével, lementem az udvarra, hogy kiszellőztessem a fejem. Futottam két kört az óriási birtok körül, s mire az edzésem végére értem, már egy kissé lenyugodtam.

         Eldöntöttem, hogy holnap bocsánatot kell kérnem Madame Baker-től, ugyanis határozottan tiszteletlen voltam. Úgy viselkedtem, mint egy hisztis tinédzser, aki az egész világ problémáját a hátán hordja. 

         A vacsorát is kihagytam, hiszen nem volt kedvem egyik ittlakóhoz sem, különösen Alex bácsi morcos arckifejezéséhez.

         Helyette inkább kihasználtam az időt és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Amint levetkőztem, beálltam a zuhany alá és megnyitottam a csapot, lehunytam a szemem és hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Ilyenkor mindig felnőttnek képzeltem el magam és legfőképpen szabad embernek. Olyan nőnek, aki nem ősrégi kastély falai közt él, hanem egy kicsi, de épp megfelelő méretű világos lakásban lakik. Aki azt tanulja, amit csak szeretne, és nem olyan dolgokat, amiknek nem fogja hasznát venni. Aki dolgozik és önmagát tartja el, saját magáról gondoskodik. És nem mellesleg akit igazán szeretnek, teljes szívből.

         A málnás illatú tusfürdő és a vaníliás sampon használata után megtörölköztem, megszárítottam a hajam, felvettem a pizsamámat és elindultam vissza a szobába. A folyosón nem találkoztam senkivel, ezek szerint még nem ért véget a vacsora.

         Amint benyitottam a szobámba, szertefoszlott az előbbi feltevésem. Az íróasztalomnál ült Alex bácsi, aki minden bizonnyal már rég befejezte az étkezést.

         - Nem láttalak ma az ebédnél, ahogy a vacsoránál sem. Beteg vagy?

         - Nem voltam éhes. Nagyon bereggeliztem - a rövid válaszaimmal próbáltam érzékeltetni, hogy mennyire nem vagyok társalgós kedvemben, mégsem mozdult. Gondolhattam volna, hogy nem az egészségi állapotom érdekli.

         - Szeretném veled megbeszélni ezt a délutáni dolgot. Azt hiszem túllőttem a célon. Sajnálom, ha megijesztettelek, de egy kicsit ideges lettem - bólintottam. – Tudod, megvannak az okai, amiért nem engedlek azoknak a könyveknek a közelébe.

         - Elég idős és értelmes vagyok ahhoz, hogy szakirodalmat olvashassak.

         - Ezt nem vitatom, de ezek veszélyes könyvek. Sok olyan információ van bennük, amik nem valók senkinek, nemhogy egy tizenhat éves gyereknek. Ha csak a vadmacskák testfelépítéséről vagy a prímszámokról szólnának, nem is tiltakoznék.

         - Akkor mégis miről szólnak? Mik azok a titokzatos dolgok Alex bácsi?

         - Semmi közöd hozzá, és szeretném, ha ez a továbbiakban is így lenne. Nem akarlak meglátni többé a könyvtár azon részében, ahogy arról sem akarok tudomást szerezni, hogy Madame Baker-rel valami mást is vesztek a tananyagon kívül. Nem érdekelnek a kifogások, most én beszélek - emelte fel a mutatóujját. - Utálom, ha valaki ellenszegül nekem és nem azt teszi, amit mondok. Ha még egyszer rajta kaplak, kalap-kabát.

         - Sajnálom, de a kíváncsiságom határtalan. Többet szeretnék tudni a világról. Szeretnék tudományos könyveket olvasni, többet kirándulni a kastélyon kívül és megnézni az északi szárnyat. Nem akarok mindenből kimaradni - le kellett volna állnom, hiszen már láttam, ahogy egyre jobban vörösödik a bácsi feje, mégsem tudtam. Csak folyt és folyt belőlem a szó, meggondolatlanul törtek fel számból egymás után a mondatok.

         - Na elég legyen. Nem vagy más, mint egy tizenéves taknyos kölyök. Amiért ilyen tiszteletlen vagy, egy hónap szobafogságot kapsz. És azalatt az idő alatt nem fogsz kimozdulni erről a helyről. Majd ha tudod, hogy hol a helyed, kijöhetsz - ezzel becsapta az ajtót és kiviharzott a szobából. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, csak lerogytam az ágyra és sírva fakadtam. Ezt jól elintézted Annie.
       Még bevettem az esti ampullás vitaminokat, majd bebújtam a takaró alá és álomba sírtam magam.