Szürke rózsa • Második

Kedves Olvasók!

Az előző fejezetben bár megígértem, hogy tisztulni fog a kép, ez az esemény 

még nem most fog bekövetkezni. 

De ha figyeltek, egy-egy apró szimbólum nagyon sokat segíthet. 

Nem szeretnék sokat rizsázni, ezért gyorsan rátérnék a másik nagyon fontos dolgora,

amit mindenképpen le akartam írni Nektek. 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm az oldalmegjelenítéseket, a kritikát 

és köszöntelek Titeket újabb Rendszeres Olvasóim.

Egy alkotónak - ha szabad magam így nevezni-, az a legnagyobb öröm, 

ha van olyan ember, aki elismeri, sőt szereti is amit csinál. 

Nagyon jól esik nekem, hogy tudom, ti itt vagytok és olvassátok Annie történetét. 

Nagyon köszönök mindent, hihetetlenül boldog vagyok!

Sok Ölelést küldök Nektek, 

Beby

• Második ~ A tiltott könyv •

• Annie •

A reggeli után mindenki elvonult a dolgára. Én a könyvtárba indultam, hogy valamiféle izgalmas regény után nézzek. Az óráim csak fél egykor kezdődtek Madame Baker-rel, addig teljesen szabad

voltam.

         A déli szárnyba vezető folyosóra lépve mintha egy teljesen más világba cseppentem volna. Az óriási ablakok előtti függönyök oldalra voltak kötve, így a napsugaraknak szabad útja volt. A régi filmekben is előszeretettel alkalmazott lovagi páncélokon megtört a napsugár, majd a visszavert fény játékosan áradt szét a térben, megvilágítva ezzel a folyosó minden egyes négyzetcentiméterét. Egy-egy festménynél meg-meg álltam, hiszen még mindig lenyűgöztek, annak ellenére, hogy már ezerszer megnéztem őket. Több, egész falat betöltő kép is helyet kapott itt, a kedvencem mégis egy kisebb, csupán fél méterszer méteres portré volt.

         Bár sosem mondták, de biztos voltam benne, hogy azon a vásznon Alex bácsi felesége látható fiatal korában. Gyönyörű vörös haja és eszméletlen zöld szemei voltak a képen látható nőnek. A régi korokat idéző fehér ruhát viselt, méregdrága mutatós gyöngysorral.  

         - Az esküvőnkön készült – hallottam meg a bácsi mély hangját mögülem. Nagyot ugrottam, hiszen nem számítottam rá, hogy bárki is van rajtam kívül a folyosón. Alex bácsi azonban észre sem vette a reakciómat, tekintete a távolba révedt, ahogy mesélni kezdett. – A szüleim ragaszkodtak hozzá, hogyha már a birtokon tartjuk a ceremóniát, öltözzünk a kastély hangulatához. Bella először nem akarta felvenni az anyám esküvői ruháját, de végül belement. Belement, mert annyira szeretett. Nagyon jó ember volt, de a gyönyörűsége mellett még a jósága is eltörpült. A nagy vígasság előtt leültették egy festő elé, hogy az megörökíthesse a nagy napon. Az apám nem hitt a modern fényképezőgépekben, jobban szeretett festményeket készíttetni. Mindennek már harminc éve – mosolyodott el szomorúan és a szemében egy könnycseppet láttam megcsillanni.

         Hirtelen azt sem tudtam, mit kéne válaszolnom erre. Egy ideig én is lehajtott fejjel álltam mellette, majd megöleltem a bácsit. Először nem viszonozta, de nem sokkal később éreztem, hogy két erős kéz fonódik körém.

Az összeborulós folyosójelenet után én elindultam eredeti célom felé, Alex bácsi pedig szokásához híven felszívódott.

         A könyvtár óriási volt, több ezer könyv sorakozott a polcokon. Bár nagyrészük lexikon vagy felnőtteknek szóló irodalom volt, nem szenvedett hiányt a nekünk szóló olvasmányban sem. A többezer oldalas, számunkra unalmas könyvek a hátulsó részen kaptak helyet, míg az emelet csakis a mi szórakozásunkra lett kialakítva.

         Amint beléptem a varázslatos helyiségbe, odabólintottam Nancynek, a könyvtárosnőnek. Mosolyogva visszaintett, de én már a lépcsőn száguldoztam felfelé. Ahogy felértem, lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt és magamba szívtam a könyvek által sugárzott tudást.

       Imádtam olvasni, fejlődni, tanulni. Akár a kötelező olvasmányokról, akár valamiféle szórakoztató irodalomról vagy épp csak egy atlaszról, tudományos írásról volt szó. Ez volt az életem. Mivel nem nagyon mehettünk el a birtokról, az itt élőkön kívül nem voltak ismerőseim, barátaim. Bár szívesebben vonultam el inkább a könyvtárba egyedül olvasgatni, vagy a kertbe friss levegőt szívni, minthogy velük bandáztam volna.

       Szemeimet végigfuttattam a polcon, de semmi új és érdekes olvasnivalót nem találtam. A legtöbb könyvön már túlvoltam, a többit pedig gyerekesnek találtam.

         Miután kissé csalódottan lesétáltam a lépcsőn, észrevettem, hogy Nancy nincs a helyén. Egy csomó új könyv viszont igen. Reménykedve lépdestem közelebb, hogy megkaparinthassak közülük valami izgalmas példányt. Az asztal egyik sarkán megpillantottam a szokásos tini regényeket, azonban engem nem ez a része érdekelt a könyvkupacnak. Távolabb voltak a számunkra tiltott könyvek, a modern tudományról.

         A lelkiismeret-furdalás már most elszorította a torkom, pedig még csak hozzá sem nyúltam. Szép lassan közelítettem azokhoz az óriási, és hihetetlenül vaskos könyvekhez. A legtetején egy hibernálásról szóló feküdt. Száraz ajkakkal és remegő térdekkel nyitottam ki, hiszen tudtam, hogy ehhez nincs jogom. Mégis a kíváncsiságom erősebb volt, úgyhogy szép lassan lapozgatni kezdtem.

         Szoborként fekvő emberek és furcsa, bonyolult műszerek képeit találtam meg benne és persze rengeteg tudományos szöveget, amelyet nem értettem.

         A következő pillanatban azonban, mikor felnéztem, Alex bácsi állt előttem. Hirtelen nagyon megijedtem, egy hang sem jött ki a torkomból, majd nemsokára elsötétült minden.

Pár pillanattal később már a szobámban ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem újra a második emeleti kuckómba. Az utolsó emlékem a könyvtári esethez fűződött. Amint szétnéztem, a bácsira lettem figyelmes, aki az ablakomnál állt és a tájat kémlelte.

         - Sajnálom - utaltam a nemrég megtörtént incidensre.

         - Tudod, hogy vannak tiltott helyek a kastélyon belül - hangja szöges ellentéte volt a kedves-lágy folyosóbéli önmagának. - Csak annyit kértem tőletek, hogy ne hagyjátok el a birtokot, ne lépjétek át az északi szárny ajtaját és ne olvassatok bele a tudományos könyvekbe, amiket direkt a könyvtár elzárt részén tartok - reszketve süppedtem bele az ágyneműmbe. Még sosem hallottam ilyen ingerültnek.

         - Sajnálom – súgtam, a sírás szélén állva.

         - Undorítóan makacsok vagytok. Szinte irányíthatatlanok - fogalmam sem volt, hogy miről beszél, de sejtettem, hogy valami más is van a dologban. - Én rátok költöm az összes pénzem, ti pedig hálátlanul megszegtek mindent, amit csak kérek tőletek. Ha még egyszer előfordul, hogy nem követed a szabályokat, ki leszel penderítve ebből a kastélyból. Értve vagyok Annie?

         Képtelen voltam megszólalni. Bólintottam egyet, mire Alex bácsi kifordult a szobából és bevágta maga mögött az ajtót. Ahogy egyedül maradtam, a könnyeim mint egy vízesés, törtek elő a könnycsatornáimból. Sosem beszéltek még így velem, nemhogy a bácsi, akitől eddig mindig csak kedves szavakat hallottam.

         Magamra húztam a takarót és a fal felé fordultam. Nem értettem, hogy a buta gyerekes kíváncsiságom hogy sodorhatott ekkora bajba, ahogy azt sem, Alex bácsi miért tért ki ennyire a hitéből. Attól még, mert megnéztem egy tudományos könyv képeit, - hiszen az olvasásra még csak időm sem volt - még nem dől össze a világ. Ha amúgy taníttat minket, szinte felfoghatatlan, hogy miért nem okosodhatunk efféle írásokból.

        

Nem szomorkodhattam sokáig, hiszen sietnem kellett az órámra. Bár a délelőttömet elrontottam, és a köntösben olvasás és lustálkodás helyett alapos fejmosást kaptam, eldöntöttem, hogy a napom további részére ez nem lesz hatással. Felvettem egy kék virágos nyári szoknyát, a jó időre való tekintettel, felhúztam a fekete tutyimat, felkötöttem egy copfba a hajamat, majd próbáltam magam felfrissíteni,  hogy ne látszódjanak a sírásnyomok. Végül felkaptam a mai órához szükséges tankönyveim, s mintha mi sem történt volna, mosolyogva és dúdolva indultam le a tantermek egyikébe.

         Larához hasonlóan nekem is Madame Baker volt a tanítóm, aki körülbelül az ötvenes évei derekán járhatott. Kifinomult hölgy volt, mindig divatosan és nem mellesleg a korának megfelelően öltözködött. Vékony keretes szemüveget viselt, rövid haját pedig mindig tökéletesen beállítva hordta. Kedvessége ellenére mérhetetlenül szigorú és céltudatos volt, mindig elérte amit akart. A diákjai nem mertek nemet mondani neki, és szó nélkül adták meg a titulusának megfelelő tiszteletet.

         Bár a hozzá járó három gyerek közül csak én szerettem igazán. Lara, mivel mindig mindent elfelejtett, sokat szívott nála, hiszen Madame Baker képes volt akár háromszor annyit is behajtani rajta a mulasztás miatt. Ő ilyen eszközökkel dolgozott.

         Keith viszont - a tanárnő harmadik tanítványa - teljes mértékben tett a tanulásra. Ő tipikusan a lányok kedvence volt. Barna raszta haja és óriási zöld szemei mindenkit levettek a lábáról. Ehhez nagyban hozzájárultak a szálkásra gyúrt izmai is, amikért nagyon sokat dolgozott. Megértem, hogy a tanulásra már nem futotta az erejéből.

         Na és itt voltam én, aki titokban arról álmodozott, hogy egyszer elhagyhatom a kastélyt és okos, független nő válik belőlem, egy jól fizető állással. Sőt, a lelkem mélyén egyetemre vágytam, és igazi végzettségekre, nem csak egy házi tanítóra. Nem néztem le Madame Bakert, sőt, mint mondtam imádtam, de mégsem érhetett fel egy igazi gimnáziummal, igazi tanárokkal, igazi órákkal.

         A kedvenc tantárgyam egyértelműen az irodalom és a történelem voltak. Humán beállítottságomnak köszönhetően taníttatásomnak első napjától fogva ügyvéd akartam lenni. Ezért Madame Baker titokban sokszor hozott be jogi egyetemi vázlatokat vagy egy-egy tárgyalásról készült felvételt.

         Ennek reményében indultam most is a szokásos helyünkre. Nagy léptekkel szeltem át az akadályomba álló termeket és folyosókat. Útközben az ebédlőasztalról elcsentem egy almát, hiszen az ebéden nem jelentem meg. Jókedvűen nyitottam be a terembe, ahol éppen Alex bácsi üvöltött Madame Baker-rel.

         - Az órád később kezdődik, várj a folyóson! - tessékelt ki a bácsi.

         Nagyon megijedtem, hogy a kíváncsiságom bajba sodorta a tanárnőt is. Lehajtott fejjel és ismét a könnyeimmel küszködve ültem le az egyik fal melletti székre. Idegesen tördeltem az ujjaim és lóbáltam a lábam, ugyanis a vastag téglafalnak köszönhetően egy betű sem szűrődött ki. Óráknak tűnő percek után Alex bácsi szinte kirobbant azon az ajtón, majd óriási léptekkel szelte át a folyosót, végül befordult a sarkon.

         Ahogy beléptem az ajtón, eltűnt a jókedvű, barátságos és rendkívül közvetlen Madame Baker, helyette egy szigorú és távolságtartó tanárnő vette át a helyét.
         - Jó napot Annie, foglaljon helyet és nyissa ki a házi feladatánál a füzetét - azt hiszem ebben a pillanatban körvonalazódott bennem, hogy az a könyv nem csak egy egyszerű könyv volt.