Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

Ange • Hetedik

Kép
A kép az mno.hu-ról származik Kedves Olvasók!  Kellemes Karácsonyi Ünnepeket szeretnék Nektek kívánni ezzel a fejezettel! Jó olvasást!  Ölel Benneteket,  Beby • Hetedik fejezet  • 2017.10.31. Az utóbbi két napban lelkem még mélyebb szintre csúszott vissza, mint amilyenen valaha is volt. Úgy érzem, már elindultam az elfogadás felé, ahol a megértés halvány kis lángja kigyulladt bennem, azonban Anyám viselkedése az ominózus szülinapi buli után eloltotta a halvány fénycsóvát is. Visszaestem abba az állapotba, melyben közvetlenül Nagyi halála után voltam. Elment az étvágyam, az életkedvem pedig a nullával volt egyenlő. Mégis vasárnap össze kellett szednem magam, és összeszorított fogsorral takarítani a szemetet a nappaliban és konyhában, illetve a fürdőben hagyott csomagocskákat is. A szüleim egy sziporkányit sem voltak hajlandók segíteni. Értem, hogy a szülői szigor milyen rohadt fontos, meg a leckéztetés, de azért igazán összeszedhették volna legalább az üv

Ange • Hatodik

Kép
Kedves Olvasók!  Elérkezett a szombat, ami egyenlő egy új fejezettel. Remélem a részben fellelhető klasszikus zene iránti rajongásom senkit nem ijesztett el,  és még mindig bírjátok a képzést.  Jó olvasást Nektek!  Ölel Benneteket,  Beby •  Hatodik fejezet  • 2017.10.28. Egy pillanatra leülök a székre és eltöprengek azon, mit is kezdjek magammal. Itt vagyok egy októberi hűvös estén, nem mellesleg a tizenkilencedik szülinapom napján, egyes egyedül. Vagyis egy hektárnyi kajával, amit csak azért készítettem, hogy meglepjem vele a szüleimet. De ők a szokásos formájukat hozták. Elfelejtették mondani, hogy valami csodálatos üzleti lehetőség miatt nem érnek rá itt lenni az egyetlen lányukkal. De végülis már felnőtt vagyok, nem módi az Anyánkkal és az Apánkkal ünnepelni.           Gyorsan cselekszem, talán meggondolatlanul.           A konyhapulton képernyőjével lefelé heverő telefonomat kapom a kezeim közé és felhívom Csongit.           – Ugye mégsem jó