Szürke rózsa • Tizedik

Kedves Olvasók! 

Megint esedezhetnék bocsánatért a késésért és szabadkozhatnék, hogy miért is nem volt új rész, de feleslegesnek érzem mindig ugyanazt hajtogatni. 

Sajnos nem mindig van alkalmam vagy épp ihletem írni, de ezt már sokszor elmondtam. 

Szóval a továbbiakban is próbálom a magam által szabott határidőket betartani, de majd meglátjuk mi lesz belőle. Remélem, azért azért többé-kevésbé sikerül majd! 

Most pedig jó olvasást Nektek! 

Ölel Benneteket, 

Beby

• Tizedik ~ A játék elkezdődött •

• Annie •

Ahogy beléptem az ajtón, szájtátva néztem körbe. Az üvegház tele volt különleges növényekkel. Bár elég tájékozottnak tartom magam, a legtöbbet sosem láttam még. A biológiakönyvek és albumok egyike sem mutatott be hasonló virágokat, mint amilyenek körbevettek minket.

         Meglepődve fordultam Joseph felé, aki ugyancsak összehúzott szemekkel vizslatott egy közeli példányt. Közelebb léptem a növényhez, majd lehajoltam, hogy jobban szemügyre vehessem az érdekes szirmokat és leveleket.

         – Fogalmam sincs mi ez – suttogta tettestársam.

         – Ezzel nem vagy egyedül – értettem egyet. – Most mi lesz?

         – Próbáld megjegyezni a formájukat és a színüket. Madame Baker pedig majd bejuttat minket a könyvtárba, hogy kikereshessük.

         Aprót bólintottam, illetve feltúrtam a zsebemet a papírért és ceruzáért, melyet még az utolsó pillanatban tettem el a biztonság kedvéért. Egy gyönyörű mosolyt kaptam cserébe, mikor odanyújtottam a kastély leggyönyörűbb fiújának. Ezért már megérte.

         Próbáltam anélkül felfedezni a területet, hogy bármihez is hozzányúltam volna, vagy akármilyen növényben is kárt tettem volna. A kijelölt úton haladva minden egyes különleges és számomra ismeretlen virágnál odahívtam Joseph-et, hogy megörökíthesse.

         A közös munkánk és összefogásunk eredményeként gyorsan haladtunk, s mire az óra éjfélt ütött, már a szobámba tartottam. A megbeszéltek alapján holnap éjszaka mindenképp a könyvtárban kell találkoznunk, s így az is megoldható volt, hogy feltúrjunk egy-két lexikont a szükséges információkért.

         Amint a szobámba értem, nyomban lehúztam a cipőt, a pulcsit és a farmert, majd felkaptam a hálóingem. A ruhacsere után behuppantam a takaróm alá, és próbáltam rávenni magam az alvásra.

         Tudtam, hogy fontos lenne azonnal álomba szenderülnöm, hiszen manapság minden pihenéssel töltött órát meg kellett becsülnöm, viszont a gondolataim megint győztek a fáradtság felett.

         Amióta ez a gyerek megérkezett a birtokra, nem volt nyugtom. Egyszerűen mindent felforgatott maga körül. Általa megdobbant a szívem, s összetört a lelkivilágom, hiszen minden megdőlni látszott, amiben eddig hittem. Gyerekkorom óta nem volt olyan ember, akit jobban szerettem és tiszteltem volna befogadómnál, megmentőmnél, Alex bácsinál. Erre idejön ez a szemtelenül fiatal helyes szöszke és megbolygatja az egész életemet. Én pedig azonnal hiszek neki. Mindent felborítva is bízom ebben az angyali teremtésben, sőt csak úgy csüngök minden egyes kimondott szaván. S azonnal megrezdülök, ha csak egy picit is közelebb hajol, vagy ha megölel. Hát normális ez a viselkedés? Vagy tán ezeket is a bogyók teszik?!

– Megöllek, te hülye kis cafka! Azért, mert belekavarsz a levesembe. Ki vagy te, hogy minden eddigi tervemet keresztülhúzol és meg akarsz állítani? – tépte a hajamat Alex bácsi. – A kis fasziddal együtt foglak megölni benneteket. A szemed láttára kínzom meg a csinos kis szőkét, hogy átérezhesd a fájdalmát. Tudom, hogy számodra nincs rosszabb, mintha a szeretteidet szenvedni látod. Tudom Annie, mindig is ilyen voltál. Ismerem a gyenge pontjaidat. Ennek tudatában kezdj neki a játéknak – húzódott gonosz mosolyra a szája. Elengedett, majd odalépett Josephez, aki egy székhez volt kötve az egyik cella közepén és meghúzta a kezében lévő pengét a nyaka előtt.

         – Neeeee..... – ordítottam.

         Hirtelen felültem az ágyban. Vert a víz. Ez csak egy álom volt – nyugtattam magam. A homlokomról patakokban folyt az izzadtság, a kezem remegett. A legfurcsább mégis a sok kis korong volt a mellkasomon. Tehát erre gondolt Joseph – rápillantottam az órámra, melynek mutatói három körül jártak. Nagyszerű időpont az életerő lecsapolására.

         Próbáltam lenyugodni és nem felsikoltani. Nem éreztem semmi rosszat, miközben Alex bácsi egyre több-és több energiát szívott el tőlem. Sőt, ha jobban koncentráltam kellemes hangokat is hallottam, melyek nyugtatóan hatottak remegő testemre.

         Lehunytam a szemem és próbáltam kizárni a körülményeket. Vissza kellett aludnom, mielőtt eljönnek a berendezésekért, hiszen tudtam, én közel sem tudnék olyan nyugodt lenni és alvást színlelni, ahogy Joseph tette.

Az éjszaka folyamán valahogy mégis sikerült elbóbiskolnom, mielőtt megérkezett volna az életrabló alakulat. Reggel minden a legszokásosabban indult, mégpedig Margit kegyetlen ébresztőjével. A vitaminokat és a teát ismét hanyagoltam, s mindeközben hatalmas vigyort prezentáltam.

         – Milyen jó kedve van a kishölgynek – jegyezte meg a dadus, miközben ő is szélesen vigyorgott kiszellőztetés közben.

         – Jól aludtam – hazudtam.

         – Siess reggelizni, ha már ilyen fitt vagy. Ma ismét valami kirándulás lesz a kastély legjobb gyerekeinek. Hátha téged is beválogat Alex bácsi.

         – Meghiszem azt – nyögtem epésen.

         A kezdeti felháborodásom után eljutott a tudatomig, hogy ennél a kiruccanásnál jobb nem is történhetett volna velem. Ha a kiváló diákokat viszi el, az azt jelenti, hogy jó bácsikának megfelelően ő is elmegy a birtokról. Azaz egyenes az út a zavartalan kutakodásig akár a könyvtárban, akár a tiltott északi szárnyban.

         Még nagyobb energiával kezdtem neki a felöltözésnek, mint amennyi eddig bennem volt. Gyorsan magamra kaptam egy szilvakék ruhát és belebújtam egy világosbarna tutyiba, majd rohantam is le az étkezőbe.

         Szerencsémre Joseph barátom már a helyén üldögélt és Keith-el beszélgetett, aki nem mellesleg az én székemen terpeszkedett.

         – Khm – köszörültem meg a torkom látványosan, hiszen mikor már mögöttük voltam, sem vettek észre.

         – Jó reggelt Annie – fordultak egyszerre felém, majd vissza és folytatták tovább, amiről eddig cseverésztek.

         – Az az én helyem – böktem meg Keith izmos vállát. – És szeretnék leülni.

         – Nem tudsz várni egy kicsit? – nézett rám a szöszke. – Épp egy fontos dologról beszélünk.

         – Joseph – nyögtem a nevét rákvörös arccal. Hirtelen annyira elszégyelltem magam. Az előbbi két mondatával a földbe döngölt. Az a hangsúly szíven ütött. Azonban kihúztam magam, keresztbe tettem a kezeimet a mellem előtt, majd kiálltam magamért. Évek óta először. – Nem hinném, hogy kettőtök cseveje csak feleannyira is fontos lenne, mint amilyen információkkal én szolgálhatok neked. Ha azonban mégis, akkor megtennéd, hogy elülsz az új kis barátod mellé?

         A szöszke most meglepődött a harcias válaszomon, majd megveregette barátja vállát és elküldte a saját helyére. Újra ketten voltunk. Egy szót sem szólt, csak felhúzott szemöldökkel várta a válaszomat. Én viszont szép nyugodtan leültem a székre, majd az egyik kenőkést kezdtem el tanulmányozni, forgatni és fogdozni, mintha olyan sok izgalmas dolgot tartogatott volna számomra.

         – Mondd már – kapta fel a vizet, majd vette ki a kezemből az előbbi játékomat. Az asztalra vágta és mérgesen vizslatta. Mintha az a szerencsétlen kés tehetett volna bármiről is.

         – Most egy evőeszközön fogod kitölteni a dühödet, mert elküldtem a kis barátodat? – húztam az agyát még jobban.

         – Azt a rohadt fontos dolgot mondd Annie, légy szíves – kaptam egy dühös pillantást és sürgető választ kérdésemre. Közel sem tetszett, ahogy kimondta a nevem. Egy fikarcnyi kedvesség sem szorult belé.

         – Ma meglepetés kirándulás lesz a jó tanulóknak.

         – Most komolyan ez volt az az életbevágó dolog? – csattant fel.

         – Hát nem érted? – ráztam meg a vállát – Ma Alex bácsi-mentes lesz a kastély. Kedvünkre kutathatjuk át az egész birtokot – halkítottam le a hangom és közelebb hajoltam hozzá. Sajnos túl közel. Megcsapott a jellegzetes illata, amitől összeszorult a gyomrom és önkéntelenül is nagyot szippantottam belőle.

         Egy furcsa pillantással illetett, azonban nem volt ideje reagálni sem a szimatolásomra, sem az óriási híremre, ugyanis nyílt a rettegett ajtó és megérkezett a bácsi.

         – Jó reggelt gyerekek. Mielőtt hozzákezdenénk ehhez a fenséges reggelihez, engedjétek meg, hogy bejelentsek nektek valami csodálatosat. Madame Baker, néhányatok tanítója tegnap egy csodálatos ötlettel állt elő. Mi lenne, ha különleges kiránduláson vennének részt a legkiemelkedőbb tanulók? És valóban, micsoda ötlet! Ha van egy cél, akkor máris könnyebb jól tanulni és viselkedni is – eközben rám emelte tekintetét, én pedig csak lehajtottam a fejem. Reméltem, hogy a többiek nem vették észre, hogy Alex bácsi részben nekem célozza beszédét.

         Ezután még felsorolta azt az öt embert, akit elvisz, majd jó étvágyat kívánt és mindenki nekikezdett a reggelinek.

         – Hú, sokat késtem? – huppant le mellém Lara kócos hajjal és kialvatlan szemekkel. Amint leült, tekintete a szemben lévő Keith-re vándorolt, aki szélesen mosolygott barátnőm felé. Itt valami határozottan történt.

         – Csak a kiemelkedő tanulókat viszik ma kirándulni.

         – És mész? – vetette oda félvárról, hiszen a figyelmét még mindig a raszta kötötte le, aki ezzel ma már a második fekete pontot szerezte meg nálam.

         – Gondolhatod...

         – Na, gratulálok. Majd meséld el, milyen volt.

         ­– Lara, figyelsz egyáltalán rám? – háborodtam fel. Fogalmam sem volt, ma mindenkinek mi a baja, de kezdett bosszantani, hogy mindenki átnéz rajtam.

         – Persze, persze – s miközben beszélt, mellé öntötte a narancslevet. Hiszen a figyelmét még mindig az az idióta Keith kötötte le.

         Megölöm azt a gyereket – puffogtam, majd betoltam a vajas-szalámis kenyeremet és inkább felmentem a szobámba. Nem volt kedvem ezt a nagy rasztaimádatot hallgatni innen is, onnan is.

Madame Baker-rel úgy beszéltük meg, hogy az óránkat fogjuk feláldozni a keresés érdekében. Szokásosan megjelentem egykor a tanteremnél. Habár Joseph-et nem láttam, nem is érdekelt. Ha annak a felfújt kis féregnek is fontosabb volt az a gyerek, én képes voltam egyedül végigcsinálni. Már épp nyomtam volna le a kilincset, mikor méltatlankodó hangot hallottam a folyosó végén.

         – Képes lettél volna nélkülem bemenni?

         – Igen – adtam határozott választ. – Reggelinél is sokkal fontosabb volt Keith, minthogy megbeszéljük ezt a kirándulósdit. Gondoltam most is vele lógsz.

         Joseph elmosolyodott. Most mi olyan vicces ezen? Ahogy közelebb ért, kinyújtotta a kezét, és végigsimított az arcomon. Újra láttam azt az Angyalt, akit anno a pincében. Sugárzott belőle a kedvesség, a szeretet és a megértés.

         Egyre közelebb hajolt és azt hittem megcsókol. Már hunytam is a szemem, mikor azok a csodálatos ajkak célt tévesztettek, és a szám helyett a fülemet találták el.

         – Csak nem féltékeny vagy, cica? – suttogta, miközben aprót felkacagott. Még reagálni sem tudtam szemtelen megjegyzésére, hiszen pillanatok alatt elhúzódott tőlem, lenyomta a kilincset és belépett a tanterembe.

Még akkor is vörös volt a fejem a szégyentől, illetve a dühtől, mikor már a tanárnővel beszéltünk. Ennél cikibb tévedést elképzelni sem tudtam volna. Hogy hihetted azt, hogy meg fog csókolni? – üvöltötte a belső hang. Képzeletben még mindig a saját fejemet püföltem, mikor Madame Baker nekem beszélt. Csak a száját láttam hogy mozog, azt nem bírtam felfogni, hogy mit is mond.

         Valószínűleg elég értetlenül nézhettem, ugyanis elmosolyodott és megismételte a kérdését.

         – Baj van, kincsem? – viszonoztam a gesztust, majd a fejemmel nemet intettem. Egyelőre nem voltam képes megszólalni, annyira szégyelltem magam. Ha pedig Joseph-re sandítottam, csak azt láttam, hogy vigyorog. Ez nagyszerű. – Akkor induljunk a könyvtárba!

         Madame Baker ment előre, őt követte Joseph, majd én zártam a sort. Azt sem tudtam merre indulunk, egyszerűen csak az ő nyomukban lépdestem.  A fejem ködös volt.

         A meglepetés azonban akkor ért, mikor belépve a terembe, a könyvtáros már mosolyogva várt minket és azonnal a tiltott szekcióba vezetett. Szóval a tanárnőnek szólni több okból is szerencsés volt. Egyrészt leszerelte mára a bácsit, másrészt elvezetett minket a titkok forrásához.